Kortizol — A stresszhormon, aki utál lefeküdni
Beépített riasztórendszer: nagyszerű, ha el kell futni a problémák elől, pocsék, ha el kell aludni mellettük.
A kortizol az egyik fő HPA-tengely által vezérelt stresszhormonod. Egészséges ritmusban reggel tetőzik — segít felébredni, kissé megemeli a vércukrot, mozgósítja az energiát — majd a nap folyamán fokozatosan csökken, estére alacsonyra esik, hogy az alvás elmélyülhessen.
Ha az élet tartósan hangos — határidők, agyalás, túlmunka, érzelmi hullámvasút —, a görbe ellaposodhat, és estére sem esik vissza eléggé. A magas éjszakai kortizol azt üzeni a rendszernek: „Nem vagyunk elég biztonságban a lekapcsoláshoz.” A pulzus kicsit magasabb marad, a testhőmérséklet kevésbé süllyed, és vagy nehezebben alszol el, vagy felszínes, széttördelt alvásban ragadsz.
A kortizol más szereplőkkel is összegabalyodik: tompíthatja a melatonin-felszabadulást, piszkálhatja a vércukrot és az inzulint, ami hajnali ébredésekhez vezethet, és az agyat folyamatos „fenyegetés-figyelő” üzemmódban tartja. Ez a „fáradt, de túlpörögve” állapot: testileg kimerült, fejben ügyelet.
A cél nem a kortizol kinullázása, hanem a ritmus: reggeli fény és mozgás, esti fénycsökkentés és lecsendesítés, a koffein korábbi elengedése, és olyan stresszkezelő eszközök (légzés, terápia, határok), amelyek megtanítják a tengelynek, hogy sötétedés után szabad lejjebb csavarni a hangerőt.
Miért számít?
A kortizol megértése a „nem tudok aludni, elromlottam” narratívát átfordítja „a stresszrendszerem még nappalnak hiszi” történetté — amibe már sok ponton bele tudsz nyúlni.
Zárómondat
Nem kell száműznöd a kortizolt — elég, ha meggyőzöd, hogy éjfél nem a csapatmegbeszélések ideje.