Tirzepatid — A kettős inkretin agonista

A tirzepatid „két hormon egyben” típusú gyógyszer: egyszerre aktiválja a GLP‑1 és a GIP (glükózfüggő inzulinotrop polipeptid) receptorait. Mindkettő inkretin — olyan bélhormon, amely étkezés után segít a hasnyálmirigynek az inzulin adagolásában. Együtt erősebben fokozzák az inzulinkibocsátást magas vércukornál, csökkentik a glukagont, és markánsan fékezik az étvágyat.

A klinikai vizsgálatokban ez látványos számokban jelenik meg: jelentős HbA1c‑csökkenés 2-es típusú diabétesz esetén, és két számjegyű testtömeg‑csökkenés elhízásban. A betegek sokszor a GLP‑1‑hez hasonló „lecsendesedő ételzajról” számolnak be, de gyakran még erősebb hatással az adagokra és a kívánósságra — ezért kapott akkora figyelmet a Mounjaro vagy a Zepbound név.

Természetesen ugyanazok a pályák, amelyek nagy eredményt hoznak, a mellékhatásokat is felerősíthetik: hányinger, hányás, lassult bélmozgás, gyors fogyással összefüggő epekövek. A semaglutidhoz hasonlóan a tirzepatidra is krónikus terápiaként érdemes tekinteni metabolikus betegségekben, nem rövid, „detox” jellegű villámkúraként — a dózis, a titrálás és a követés nagyon nem mindegy.

Mechanisztikusan a tirzepatid egy nagyobb hullám része: olyan „polia gonisták”, amelyek egyszerre több hormonreceptort céloznak (GLP‑1, GIP, néha glukagon vagy amylin). Az ötlet egyszerű: ha az elhízás és az inzulinrezisztencia több rendszert érint, akkor több, egymással összhangban dolgozó jel finomhangolása lehet hatékonyabb, mint egyetlen útvonal erőltetése.

Miért számít?

A tirzepatid megmutatja, meddig jutott az inkretin-tudomány: egyetlen bélhormontól eljutottunk több receptorra ható terápiákig, amelyek látványosan formálják a testsúlyt és az anyagcserét — és ezzel együtt nagy kérdéseket vetnek fel hosszú távú biztonságról, hozzáférésről és igazságosságról.

Zárómondat

Ha a GLP‑1 volt az első mikrofon a bél „jóllaktunk” jelének, a tirzepatid a felújított hangrendszer — erős, meggyőző, és nagyon nem mindegy, ki kezeli a keverőpultot.