β-sejt kimerülés — Amikor a gyár végleg kifárad

A hasnyálmirigy β-sejtjei sokszor évek óta sprintelnek, hogy lépést tartsanak az emelkedő inzulinrezisztenciával.
Még a legjobb gyár is kifárad egyszer. A β-sejt kimerülés az a töréspont — amikor a termelés már nem tudja követni az igényt, és a vércukor tényleg emelkedni kezd.

A sejten belül a stressz csendben épül. Fehérjék rosszul hajtogatódnak, a kalciumszint ingadozik, az endoplazmatikus retikulum úgy viselkedik, mint egy túlhajszolt futószalag. A túlélés érdekében a sejt lassít, majd apoptózison keresztül elpusztítja önmagát. Minden elvesztett sejt kevesebb inzulint, több glükózt és még nagyobb terhet jelent azokra, akik maradnak. Ez egy ördögi kör, amely a felszínen sokáig stabil számoknak tűnhet — egészen addig, amíg hirtelen már nem az.

Ezen a ponton a hasnyálmirigy minden trükköt bevet: hipertrófiát (sejtek megnagyobbodása), új sejtek toborzását, sőt, más sejttípusok „átprogramozását” is inzulintermelésre. De a krónikus túlterhelés, az oxidatív stressz és a gyulladás mindezt elnyomja. Végül a túlélő β-sejtek már nem tudnak lépést tartani, és a glükózszint még éhomi állapotban is tartósan magas marad.

A tragédia részben megelőzhető. Kutatások szerint, ha a terhelést időben csökkentjük — kevesebb gyorsan felszívódó szénhidrát, rendszeres mozgás, jobb alvás, kevesebb gyulladás — részben kimerült sejtek képesek funkciót visszaszerezni. Rugalmasak, ha végre teret kapnak a regenerációra. Minél tovább tartjuk fenn a túlterhelést, annál kisebb az esély a visszaútra.

Miért számít?

A β-sejt kimerülés a választható fordulópont a „még visszafordítható” állapot és a krónikus diabétesz között. Itt alakul át a „fáradt” „nincs többé”-vé. Ha tudod, hogy létezik ez a fázis, a megelőzés már nem büntetés, hanem irgalom a sejtjeid felé — megadod nekik azt a csendet, amit régóta kérnek.

Zárómondat

Még a mikroszkopikus dolgozóknak is kell pihenőnap — ha ezt figyelmen kívül hagyod, egyszer csak végleg kialszanak a gyár fényei.