Kompenzált inzulinrezisztencia — Az egyensúly, mielőtt minden összedől

Éveken át képes a hasnyálmirigy titkot tartani.
A sejtjeid már lassan reagálnak az inzulinra, de a szerv kompenzál — a normális vércukor megtartásához kétszer–háromszor annyi hormont pumpál a vérbe. Ez a feszült fegyverszünet a kompenzált inzulinrezisztencia.

Papíron minden rendben: normális éhomi cukor, „jó” laborok. Belül azonban a metabolikus gépezet csikorog. A β-sejtek túl vannak feszítve, endoplazmatikus retikulumuk zümmög a rengeteg, folyamatosan termelt fehérjétől. Az izmok és a máj csak fél füllel hallgatnak a jelre, így a hasnyálmirigy egyszerűen hangosabban kiabál.

Ez a fázis évekig tarthat. Az emberek gyakran csak „kajakóma”-szerű álmosságot éreznek étkezések után, vagy hirtelen édességvágyat, de semmi olyat, ami azonnal orvoshoz vinné őket. Eközben a magas inzulinszint zsírt zár raktárba, emeli a vérnyomást, és vastagítja az ereket. A test csak úgy tud egyensúlyt tartani, hogy túlóráztatja magát.

Előbb-utóbb azonban ennek ára lesz. Néhány β-sejt elpusztul, mások hibásan működnek, az inzulinszint csökken. A glükóz emelkedni kezd — ez az átmenet a rejtett rezisztenciából a látható 2-es típusú diabéteszbe. Olyan ez, mint égő fáklyákat zsonglőrködni: lenyűgöző, amíg az első el nem esik.

A kiút nem az, hogy még több fáklyát dobunk a levegőbe, hanem hogy kevesebbet. A folyamatos cukorterhelés csökkentése, a mozgás, amely javítja a glükózfelvételt, a megfelelő alvás, amely rendezi a kortizolt — mind-mind kisebbíti az inzulinigényt. Ha a kiabálás halkul, a jel is tisztul.

Miért számít?

A kompenzált inzulinrezisztencia az a szakasz, ahol a megelőzés igazán él. Ha itt lépünk, átírjuk a történetet; ha elszalasztjuk, a következő fejezetek már a kiégett β-sejtek helyrehozásáról szólnak.

Zárómondat

Kívülről nyugalomnak tűnhet, miközben belül a gépezet már remeg.