PI3K — Az inzulinjel kulcsköve
Kináz, amely nélkül az inzulin üzenete nem jut át az Akt-ig — és a glükóz sem jut be a sejtbe olyan hatékonyan.
A PI3K (foszfatidil-inozitol 3‑kináz) egy olyan enzim, amely a sejtmembránban lévő lipidmolekulákat módosítja. Amikor az IRS‑1 megfelelően foszforilálódik az inzulin hatására, a PI3K odakötődik, és foszfátot tesz bizonyos foszfatidil‑inozitol molekulákra. Ezek a módosított lipidek szolgálnak dokkolóhelyként más jelátviteli fehérjék, például az Akt számára.
Ha a PI3K jól működik, az Akt aktiválódik, és elindulnak azok a folyamatok, amelyek a GLUT4 felszínre jutását, a glikogénszintézist és a máj glükóztermelésének fékezését eredményezik. Ha a PI3K jel gyenge vagy blokkolt, a lánc szétesik — még ha inzulin és receptor jelen is van, a sejt belül „nem hallja” a jelet.
Inzulinrezisztencia során gyulladásos molekulák, lipotoxicitás és egyéb stresszjeleket hordozó útvonalak bele tudnak szólni ebbe a PI3K‑központú pályába, így a jelátvitel elbillen. A sejtek szempontjából ez védekezés: ők belül már telítettek, a rendszer mégis több energiát próbál rájuk tukmálni.
A PI3K‑Akt útvonal nem csak az inzulinról szól; növekedési faktorok, immunjelek is használják. Ezért van az, hogy egy-egy PI3K hiba egyszerre érintheti az anyagcserét, a sejtosztódást és az immunválaszt is.
Miért számít?
A PI3K‑t értve jobban látod, hogy az inzulinhatás nem „működik / nem működik” bináris jelenség. Van egy köztes tér, ahol a jelátvitel még létezik, de annyira tompa, hogy a biológia már egészen más döntéseket hoz.
Zárómondat
Egyetlen kináz, rengeteg döntés — a PI3K ott ül a kapcsolótáblánál, ahol az inzulin üzenetéből tényleg cselekvés lesz.